Beszéljünk egy kicsit a beltéri ajtók egy olyan kiviteli formájáról, mely nem csupán nyílászárók, térelválasztók, hanem egyben szinte fényforrások is lehetnek. Egy lakáson belül több olyan helység is lehet, ahol fontos az ajtó bizonyos mértékű fényáteresztő tulajdonsága, aminek mértékét, természetesen Ön dönti el.

Virtuális piacunkon, weblapunk számtalan terméke között sétálgatva nagyon szép ajtókkal találkozhat, a bőség zavarában nehezen található irányt. Segítségre lehet a célzott keresgélés, azaz ha már tudjuk, hogy milyen igényeink vannak leendő ajtónkat illetően.

(Otthonunk a bejárati ajtókkal köszönt minket, egy mondat erejéig róluk is. Természetesen számos üvegezési lehetőség, variáció áll rendelkezésre, és akár biztonsági, vagy Tiffany üvegezéssel. Az itt is igen gyakori felül és oldalvilágítók nagy szerepet töltenek be a fény beengedésében!)

Bejárati ajtó

A beltéri ajtók üvegezésének két igen fontos eleme: fényáteresztés és esztétikum.

Miután belterünk tekintélyes részét óvni kívánjuk a bizalmas tekintetek elől, ezért igen gyakori, hogy csak szűrt fényt kívánunk átengedni, vagy abból is igen keveset. Ezért az üvegezett ajtók mind az üvegezés arányában, mind a kivitelezési formában igen sokrétűek, ráadásul ezt tovább árnyalja az üveg színe és mintázata. Néhány mintát itt találhat.

Köztudott ugyan, hogy az üveg, mint alapanyag, költségforrás is, de választékunkat úgy alakítottuk ki, hogy minden termék- és árkategóriánkban megtalálhassák az ideális megoldást. Nézzük sorra:

Fenyő ajtóink üvegezhető kivitelben készülnek, a természetesség elérhető üvegezhető borovi – vagy lucfenyő ajtó formájában.

Fenyő bejárati ajtó

Ha a természetesség jegyében alakítjuk otthonunkat, fontos a  természetes fa hatás, de fóliázott ajtót keres, válasszon az üveges dekorfóliás – vagy üveges CPL ajtóink közül. Ezeknek a fóliázott ajtóknak a dekorszínei minden évben változnak, követve a trendeket.

A dekorfóliás beltéri – és a CPL beltéri ajtó megjelenésében igencsak hasonlít, ami megkülönbözteti őket egymástól, az a felületeiket borító fólia teherbírása. Egy CPL ajtót olyan helység nyílászárójaként használjunk, ahol az ajtó nagy igénybevételnek van kitéve (gyerekszoba, iroda…). Ebben az esetben a biztonsági üveggel ellátott kivitelt ajánljuk, nem csak az ajtólap, az üveg is strapabíróbb, elbír a hétköznapi katasztrófákkal.

Ha nem csak fényt, de egy minimál stílusú színt is vinne a lakásába, akkor Önnek üveges festett MDF ajtóra van szüksége. Ezen ajtócsalád oly nagy színkínálattal (RAL színskála alapján, 1080 szín) rendelkezik, hogy szinte képtelenség ”nem találni” megfelelőt. Ez is kapható biztonsági üveggel ellátott kivitelben is.

A dekor, CPL és festett MDF ajtók üvegezett kivitelei (formailag) megegyeznek, mintegy 40 féle üvegezési opciót, és 15-20 üvegtípust sorakoztatnak fel.

Dekorfóliás ajtók
CPL ajótk
MDF üveges ajtók

Különleges és egyedülálló termékcsoport a Laminált ajtóink csoportja.

A gyakorlatilag csak nálunk elérhető kategória számtalan szín és kiviteli variációkkal ragadja magával a Vásárlót. A számos formai megoldást a kiemelkedő variálhatóság tovább bővíti, amit néhány üvegtíus még inkább gazdagít. Ezen termékcsoport része és kuriózuma a keretszerkezetes ajtók csoportja, amikben „épített”, elemekből összecsapozott ajtókról beszélünk, így ez lehetőséget biztosít arra, hogy akár csak egy vékony csík erejéig legyen áteresztve a fény. (Gondoljunk csak arra, hogy milyen praktikus ez egy fürdőajtón, ahol ez a megoldás pont annyit jelez: vannak benn, ég a villany…)

Emena
Piano
Fosca

Nem kell lemondania az üvegezett ajtóról abban az esetben sem, ha netán helyszűke miatt tolóajtóra van szüksége, ugyanis ezen ajtó típusok is rendelkeznek üvegezett kiviteleben, gyakorlatilag minden termékkategóriát és annak minden üvegezett formáját forgalmazzuk toló kivitelben.

 

 

Túl magas, vagy túl széles ajtónyílás esetén, egy oldalszárny az ajtóhoz vagy egy felülvilágító az ajtó felső részén egy – egy olyan célzott megoldást jelent, mely látványos és fényáteresztő kiegészítő is egyben.

 

Ki kell térnünk a „teljes” üvegajtók csoportjára is. Nem mindennapi látvány, nem mindennapi választék, amivel nálunk találkozhat! Természetesen ezen termékcsoport leginkább azoknak szól, ahol a fényáteresztésnek nagy jelentősége van, valamint a belsőépítészeti hangulat ezt indokolja. Különösen gyakori ez üzletekben, butikokban, irodákban.

 

Galla üvegajtó
Galla 12 üvegajtó
Gracca 3 üvegajtó

Gyakori és jogos kérdés: biztonságos-e. Természetesen az üvegipar fejlődésével lehetőségeink bővültek, mára már nem csak a 4mm-es (egyébként bőven biztonságos használati értékű) alapüveg, hanem több ajtó esetén a 8 mm-es biztonsági üveg is elérhető. Személyes tapasztalatunk, hogy az üvegek és üvegezések gyakorta olyan hatással vannak a vásárlókra, hogy tele ajtó helyett mégis valamilyen üvegezési opciót választanak.

Önnek csak azt kell eldöntenie, hogy hová, milyen céllal szeretne ajtót vásárolni – mi igyekszünk a tőlünk megszokott legjobb minőséget vinni otthonába rövid időn belül, kedvező áron. Nagyon sok típus áll az Ön rendelkezésére, melyet célja, ízlése és igénye szerint kombinálhat.