Anélkül, hogy mély, szakmainak tűnő, fejtegetésbe kezdenénk a különféle borítóanyagok összetételéről, célszerűbbnek látjuk,ha arról tájékoztatjuk Önöket evvel a rövid összefoglalóval,hogy mely borítóanyagok milyen megjelenést biztosítanak,melyek a főbb tulajdonságaik a használat során,mire kell figyelni az adott borítóanyagú termék ápolásánál.

Egy kis előzmény.

A beltéri ajtók, amióta ajtó az ajtó, azaz amióta világ a világ, mindig rendelkezett valamiféle felület képzéssel, borítással. A felület borítás célja kezdetben azt szolgálta, hogy az ajtó minél inkább ellenálló,kopásálló legyen – nincs ez ma sem másképp, – ezt követte az esztétikai érték növelése, a látvány kiszolgálására.

Lássuk,miről is van szó:

Ajtók régről

Ezek az ajtók mind természetes anyagú kezeléssel készültek, és a módszerek, megoldások egészen addig egyeduralkodók voltak,míg a nyomdaipar és vegyipar fejlettsége arra a szintre nem jutott,hogy különféle fautánzatokat tudtak előállítani többfajta hordozó felületen, így megjelentek a papír alapú, vegyes, papír és műanyag alapú, tiszta műanyag alapú hordozó anyagokra felhordott nyomatok.

Ezek az eljárások alapvetően a hordozó felületre, ami,mint említjük, papír vagy impregnált papír, esetenként műanyag, felületre készülnek nyomóművekkel készülnek, hasonlóan pl. az újság előállításhoz.

nyolc wekes nyomdagép

A szín és erezet választék szinte határtalan, ami egy gyártó egyik mintapaneljéről kitűnik:

 

Színskála

Az előzmények e rövid összefoglalója után térünk rá a konkrét, a JOLA cégcsoport beltéri ajtóválasztékában is megjelenő főbb borítóanyagok bemutatására.

Dekor vagy finish fólia: általában 45-60 gr/m2 fajlagos súlyú papírra, nyomdatechnikai úton visznek fel faerezetet, többszín nyomással, majd ez kerül felüllakkozásra SK lakkal. A felületre jól felvihető folyamatos működésű hengerkasírozó berendezéssel, majd a az alkalmazott ragasztó kikeményítése folyamatos üzemű szalagprésben, vagy terítő berendezéses lapprésben, történhet, illetve profilkasírozással. A késztermék 65-120 gr/m2 súlyú. Egyes gyártók speciális, rizspapír alapra, is készítenek dekor fóliákat, ezek 35-45 gr/m2 térfogatsúlyúak. Alkalmazásuk igen komoly gépi berendezéseket és kiváló hordozófelületet igényel.(alkalmazási terület Japán, Malajzia).

Választékunkban  a dekorfóliás ajtók és a finish fóliás termékeknél fordul elő. (fehér, dió, bükk, éger, prégelt tölgy, fehérített szil, niagara, calvados.). A felületborítás közepesen ellenálló, érzékeny a mechanikai behatásokra, de középtávon (10-15 év) megfelelő felületvédelmet ad. Tisztítása csak semleges mosószeres, nedves, ruhával-szivaccsal történhet, a súroló és oldószerek használata tilos.

Dekorfóliás választékunkat itt találják.

Cell fóliák: ezek a felületborító anyagok megjelenésükben hasonlóak a finish fóliákhoz, de két alapvető különbség található közöttük. Az egyik, hogy a hordozó anyag ellentétben a papír alappal, itt egy vegyes anyagszerkezetet jelent, ami cellulóz rostok(papír) és térhálósító műanyag adalék (PVC, PP) keverékéből áll, ami az anyagot kiemelkedően rugalmassá teszi, így alkalmas akár éles sarkok bevonására, valamint membránpréselésre (tagolt betétek). Egyes típusai növelt PP tartalommal készülnek, így felületi struktúrájuk markáns, erősen erezett megjelenésű (grafit, tölgy erezett, erezett homok tölgy, erezett arany tölgy,).

Az általános választékban megtalálhatók a sík és pórusnyomott fóliák is, ezek jellemző fajsúlya 65-100 gr/m2. Felületük magas kopásállóságú lakkal védett, de a fokozott koptatóhatású anyagok használata kerülendő tisztításuknál.

A  legkedveltebb típusok: vanilia, matt fehér, cseresznye prégelt, dió prégelt, bükk prégelt, éger prégelt, calvados prégelt, aranytölgy, erezett wenge, dohány szil, erezett fehér.

A CELL fóliák használata az ún. laminált ajtóknál elterjedt, választékunkat itt találják.

3D fóliák: sajátságos termékcsoportot képez felület borítási választékunkban a 3D fólia, melynek jellemző tulajdonságai azonosak a DRE Cell anyagokkal, azonban egy speciális fizikai és nyomdatechnikai eljárással u.n. sztereo pórusképzést alakítanak ki a felületen. Ebbe a csoportba sorolt az ében, amerikai dió, arany éger, szil és lengyel tölgy típus. Ezek megjelenése a felületen különösen dekoratív. Kezelése, ápolása azonos a Dre Cell fóliával.

Ennek a fólia típusnak különleges megjelenése, a természetes fához mérten szinte megszólalásig azonos dekor képe ad kiemelkedő értéket.

A 3D fóliák szintén a laminált ajtók termékcsoportján belül használatos.

CPL fólia: (Continue Process Laminated) folyamatos gyártási eljárással előállított felületborító anyag, amit többrétegű, melamin gyantával impregnált, papírhordozók magas hőmérsékleten történő egyesítésével-kikeményítésével, állítanak elő. A kész borítóanyag szilárd, merev, nehezen hajlítható, jellemző vastagsága 0,2-0,65 mm. Kiválóan ellenáll savaknak, lúgoknak, hőnek és fizikai behatásoknak. Tekercsben vagy lapra vágottan kerül a bedolgozási helyre szállításra. A CPL,helyesebben vastag laminátummal borított ajtók tölgy, gesztenye, fehér, akác színekben érhető el, de alapvetően nem képezik a standard választékot, mivel a tokok borítása evvel az anyaggal nem biztonságos merevsége miatt. Jellemzően ajtólapoknál kerül felhasználásra fém tok kombinációval. (nedves üzemi ajtó).

Jelentős változást hoz a JOLA termékválaszték bővítés folyamatában egy kiemelkedő minőséget produkáló gyártó bekapcsolása az ajánlati választékba, mely termékek összes, látszó felülete vastag laminátummal (CPL) borított, ami a meggyőző dekor választék és az alkalmazott csúcstechnológia révén biztos sikerre számíthat Vásárlóink körében.

Ennél az anyagminőségnél a felület tisztítása, ápolása kevés megkötést tartalmaz, bármely háztartási tisztítószer használható.

A felület magas ellenálló képessége, vegyszerállósága, révén kiválóan alkalmas egészségügyi létesítményekben, gyermekintézményekben, történő alkalmazásra is.

CPL ajtó választékunkat itt találják.

Acryl (magasfényű) fóliák: az utóbbi évek fejlesztései révén jelentek meg ezek a borító anyagok, főleg a napjainkban divatos „New Style” színállásokban, Ezek jellemzően „technós” színek, melyek valóban egyedi megjelenést adnak egy modern környezetben.

Anyaguk 0,4-08 mm vastag, anyagában színezett acryl, mely a precíziós eljárás révén felületén kimondottan magas fényt ad,csillogó megjelenéssel. A gyártás során a felületet védőfóliával látják el, amit célszerűen a termékbeépítése után szabad csak eltávolítani.

Hangsúlyoznunk kell, ez egy rendkívül dekoratív, de kényes felület, figyelmes ápolást, kezelést, igényel,el kell kerülni a koptató hatású, vagy maró tisztító szerek használatát.

Minden anyagtípust, ajtókon, vagy mintalapokon, megtekinthetik a JOLA szaküzletekben.

Végezetül, biztosítani kívánjuk Önöket, hogy bármely felületborítással készült ajtót választják a JOLA cégcsoportnál, azok garantálják a hosszú távú alkalmasságot, és az Önök elégedettségét!